Mikor eldöntöttem, hogy tartok jógaórákat, kerestem egy frappáns nevet. Valami olyat akartam, ami egyedi, és jelentése van számomra.
Beugrott, hogy a Darukezelő utcában lesz a helyszín, ott fogom tartani az órákat.
Kimondtam hangosan, hogy Daru Jóga, és elmosolyodtam. Tetszett a név, a keresztnevem is D-vel kezdődik, így különösen kedves számomra az ABC-nek ez a betűje. De a mosolyt igazából az csalta az arcomra, hogy a Daru pózzal (Bakasana) még a mai napig vannak problémáim. Ez főként akkor jelentkezik, ha valami kibillent az egyensúlyomból. Megtörténik, mert emberek vagyunk, nem elszigetelten élünk, hat ránk a környezetünk. A jóga abban segít nekem, hogy hamar visszataláljak a középpontba.
Lassan ismerkedünk a Daru pózzal, de már alakul a barátság.
A türelmetlenség nem segített sokáig. Egyszerűen nem akartam elfogadni, hogy én, aki gyerekkorától sportol, jó erőben van, jó állóképességgel is rendelkezik, nem tudja megtartani magát ebben a karkiegyensúlyozó ászanában. Néztem másokat, karjuk nem tűnt olyan erősnek, mint az enyém, és mégis gyönyörűen, stabilan időztek a pózban. Beláttam, hogy máshol kell keresnem az erőt magamban ehhez az ászanához.
Az igazság az, hogy a félelem is visszatartott a fejlődésben. “Mi lesz, ha az arcomra esek?” “Lehetek-e így oktató, hogy bénázok ezzel a pózzal?”
Aztán eszembe jutott, hogy a jóga pont a türelemről, kitartásról, elfogadásról, szeretetről szól. Magunkkal szemben is! Az út ugyanolyan fontos, mint a cél!
Így eldöntöttem, hogy megengedem magamnak, hogy még nem megy jól ez az ászana, és azt is, hogy féljek. Van, hogy párnával gyakorlom, főleg, ha szeretnék a Daru pózból Chaturangaba is ugrani. És van, mikor nem kell a segédeszköz, mert érzem, aznap semmi sem billenthet ki az egyensúlyomból. De olyan nap is van, mikor a párna se segít, mintha akkor próbálkoznék először ezzel az ászanával. Ma már ilyenkor jót nevetek. Ez van! Majd egy másik nap!
A megértés, az elfogadás és az elengedés könnyedséget hozott, és elindította a fejlődést.